2018. április 27., péntek

Fent, lent...

Amikor már úgy érzed talán minden jó, akkor azért jön a rossz is egy idő után.

Kiderült, hogy Csengééknél volt hallás vizsgálat. Ami nagyon fontos szerintem, és örülök, hogy erre figyelnek. Kiderült, hogy az egyik fülére 50%-ban hall. Ijesztő, 50%.
Persze lehet, hogy csak fül zsír, lehet, hogy csak a nátha mellék hatása, de idén nem is volt nagyon beteg. Oviba volt ijesztő fülgyulladása, olyankor rosszul hallott, aggódom, hogy azóta van ez. Érdekes ez amúgy, olyan szépen olvas, de sokszor téveszti a o-u és a ö-ü-t. Lehet emiatt. :(

Másik, dolog nem olyan fontos, igaza volt annak aki mondott nekem valamit, ami rosszul esett, én sem vagyok tökéletes, vannak hibáim.

Harmadik, nem sikerül nyaralást találni, ami kedvező árban, jó is lenne...

Van ez így is...

De ma már péntek, legyen olyan a hétvégétek amilyennek elterveztétek.☀️🌸🌷🌻♥️

2018. április 26., csütörtök

Ma már...

Ma már csütörtök van, éljen, csak úgy repül az idő. Mondjuk biztos azért, mert jó amit csinálok. Tegnap a munkában is leadtam amit nagyon szerettem volna a héten, sok volt most. És akkor ennek örömére, drága főnököm újabb feladatot adott. :) Ez most olyan, hogy meg kell tanulnom, ne csak egyedül tudja a kolléganőm ezt a feladatot, hanem én is, ha szükséges. Egyik szemem sír, a másik nevet, mert jó, hogy képesnek tartanak erre a feladatra is, de azért érzem néha sok. Ügy döntöttem, hogy még ezt bevállalom, de utána most nem fogok mást. Épp elég egy rendelés alatt, miközben úszás és terápia van, recepciózni, amit nagyon élvezek. :)
Itthon is vissza állt a főzős rend, isteni gulyás levest főzött Dávid, Mesivel tegnap krumplis tésztát főztünk, ma Bence tejfölös kukoricás csirkemellet csinál. Szuper ügyesek, még ha, morognak is néha. :)
Legyen szép napotok! 🌷😍

2018. április 25., szerda

MOST ♥️

Hűha, engem annyira bekevert a szombati munkanap, hogy ma kezdek magamhoz térni. Nagyon fáradt voltam, vagyok.
De nincs rossz kedvem. Tegnap jött dolgozni egy pszichológus, nagyon tanult idős nő, kedvelem. Bár nincs olyan akit nem kedvelek a munkahelyen. Van akit ezért, van akit azért...
Na de megkérdezte, hogy vagyok? Én meg őszintén mondtam jól. Tényleg jól vagyok, néha a kisebb nagyobb megoldandó feladatok miatt feszült, de ettől nincs rossz kedvem. Megoldást keresek mindig, itthon, munkahelyen is. És soha nem úgy van, ahogy meg tervezem. Ma pl annyi mindent akartam csinálni reggel. De történt valami (eltört a WC ülőke 😁), úgyhogy teljesen mást csinálok, mint szerettem volna. De valahogy mindig alkalmazkodom, néha höbörgök csak, szóval megjegyezte a kolléganőm, hogy milyen ritka egy jó természet vagyok, megkérdezte, hogy vagyok, én meg mosolyogva mondtam, jól, és így is éreztem. Pedig ahogy ő mondta, ilyenkor mindig elkezdenek panaszkodni, főleg neki.😄 És akkor átgondoltam, tényleg úgy is éreztem. Nem meg játszottam...
Tervezik a hétvégémet már 😉, szombaton a gyerekekhez megyünk, háznál kell tenni venni, vasárnap barátokkal leszünk, olyan ritkán találkozunk velük. Utána hajó kirándulást tervezünk....tartalmas lesz, úgy érzem. 😍
 kertünk éke, illata most! :) lehet így rosszkedvű az ember, mikor az orgona illattal keveredve ez fogad MOST! ♥️

2018. április 20., péntek

☀️☕

Nem sok értelme van a holnapi munkanapnak. Én, Mesi és Csenge megyünk a dolgozóba.
Csengéék délig lesznek, na de akkor gyorsan vigyük haza őket, még ebéd sem lesz nekik. Én nem tudom meddig leszek, pakolni fogunk állítólag. Mert szombaton nem vagyunk nyitva.
De nem megyek szabira, ahhoz luxus egy nap, bízom benne, hogy hamarabb hazajövünk.
Tervezzük az idei első sütögetést is itthon. Rendezzük a kertet is, virágoztatom állandóan. :)
Úgyhogy még nincs pénteki hangulatom, de nem baj... :) 

2018. április 19., csütörtök

Ha kérdeznéd hogy vagyok...

Köszi apa! :) Ma Csenge kérte, hogy a kapunál váljunk el, ne kísérem be az ajtóig. :( először azt éreztem, már addig sem mehetek, hiszen még integetünk is egymásnak.... Most meg repült reggel a suliba, hogy csak a kapuig kísérem és onnan egyedül megy, hátra sem nézett egy integetésre. :) tegnap apjával ment suliba, és kapuban elválltak, onnan egyedül ment be. Oké, amúgy olyan jó, hogy már így megy be... Na de értitek? :) :) :)

Tegnap ír nővérem a messengeren, hogy vagyunk, nagyon el vagyok tűnve... Írom, minden rendben. Válasz, akkor jó. Ennyi... De őt legalább ennyire érdekelte, hogy vagyunk. 

2018. április 18., szerda

Szerda🌷

Meg jött Zsolti, minden rendben volt az úton, örültem neki nagyon. :)

Viszont Csenge nagyon fáradt. Hozza haza a sok matek leckét. Tegnap úszáson megbeszéltük anyukákkal, hogy ők este 10-ig csinálták a leckét, végén ők csinálták meg. Na én erre nem voltam képes. Szerintem ennek nem sok értelme van. Így nem csináltuk meg, ha meghallom miért nem, akkor szólok, hogy iskola otthonos rendszerben tanulnak. Most jönnek a versek is sorban amit meg kell tanulni, olvasni egy mesét, rajzolni róla. Írják a felmérőket, érezni, hogy év vége van, be kell hozni a lemaradást. Szombaton is suli, de délben hozzuk el őket, nagy értelme van így.

Na, készülök a munkába, ma értekezlet is lesz... Sok a bevinni való anyagom. :( remélem menni fog., és mindenkinek jó lesz. :) 

2018. április 16., hétfő

Hétvége VOLT :)

Tegnapi nap is gyorsan elment. Főztem, mostam, pakoltam, futottam magam után. Délután tanultunk, persze a tanárnő emailjét későn vettem észre, két verset kell tanulni, anyák napit is, olvasni, írni, matek... Sok volt. De megcsinálta Csenge.

Fontos még leírnom, mivel múltkor panaszkodtam, hogy apósom a kertet nem tudja csinálni, de odaadni sem akarja... Tegnap változott.... Odaadta a hátsó részt. Kicsit igy nagyobb lett a kertrészünk, neki is maradt azért kertészkedni egy rész. Így a legjobb, örülök neki. Fiúk sokat segítettek, jo volt látni.
Zsolti jól van,, hiányzik már nekünk... 

2018. április 14., szombat

Micsoda jó nap! :)

Csodaszép napunk volt ma. Kitaláltuk Csengével menjünk ma csavarogni. Ezt is, azt is latba vettünk, állatkerti sétánál maradtunk. Odafelé vezető úton, beszéltük, hogy én ígértem már Csengének a cirkuszt. Gondoltuk megnézzuk mit adnak, bementünk. Épp kezdődött a műsor... Hirtelen felindulásból :) vettem két jegyet. Nagyon jó döntést hoztam, extra jó előadás, hosszú, tartalmas, lélegzet elállító, varázslatos.... Jaj, nagyon jó volt!!! Vízi előadás volt, ha tudjátok nézzétek meg feltétlen.
Utána mentünk az állatkertbe, ott is rengeteg dolgot megnéztünk, csatlakoztak Meséik is. Majd jó fáradtan hazajöttünk, most kihúztuk a kanapét,, filmezünk, másodszor hallom, milyen jó este lesz, lent alszunk...
Zsolti is szerencsésen megérkezett... :) juhejjjjj

2018. április 13., péntek

Kombinációk nagycsaládra...🐲😊

Zűrös éjszaka, de már az este is, amin túl vagyok. Kiborít havonta a nőiességem ezen része, és nem egyedül jött, jött vele a párja, a migrén. Egész éjjel pakolgattam a fejem ide, oda, hogy kevésbé fájjon. Jó móka volt. :( ennek előzményekén kiborultam családomtól is. Egyik fáradt rosszkedvű, mindenen a vállát húzza, másik sziveséget tesz nekem mert hoz a boltból ennivalót amit megesznek, van aki sóhajtozik mert megkérem vigye ki a szemetet (hűha), van aki sötétedésig el van, szokásosan fáradtan jön haza és várom mikor lesz rosszul, van közben aki mindent kommentál és vagyok én a migrénes, havi hisztimmel. Jó kis kombináció nagycsaládra.
Mindegy, ez a múlt... Fejem még fáj, ma 10-re megyek dolgozni, lesz hét óra mire hazaérek, addig megint lesz valami új dolog... :) 

2018. április 12., csütörtök

Van az úgy...

Azt találtam ki, reggel írok egx pár sort... Eddig bejött, majd meglátjuk meddig...

Nem szeretem, hogy mi emberek ennyire különbözőek vagyunk. Ebből van a sok idegeskedés, rossz hangulat, stressz. Tegnap fogalmazódott meg bennem ez. Egy problémát meg akartam oldani, amit az egyik szülő kért, folyamatosan ezt csinálom, de ha rajtam múlik megcsinálom legjobb tudásom szerint, örömmel tölt el, ha sikerül. De van olyan dolog ami nem az én kompetenciám. Meg kell kérdeznem egyik kolléganőmet. Ezzel nincs probléma, de az a kolléganő kicsit (nagyon) hangulatember, bizony tudja úgy mondani mintha hülye lennél, kiabálva, kicsit (nagyon) "erős fokhagymaszagban terjengve. Ezért en nem haragszom rá, nem utálom... Csak a helyzetet. Mennyivel könnyebb lenne, ha nyugodtan, értelmesen egyszer elmondaná, figyelj Anikó, ez és ez van, általában elég egyszer elmondani nekem, felfogom. Konklúzió : ilyen kérdés jön, nem próbálom megoldani felkapcsolom kedves szülőt, a kedves kolléganőhöz.😉😉😉

Új nap, csicseregnek a madarak, a természet berobbant, én meg mosott valami vagyok, alig aludtam az éjjel... Miért????? :( vagyis tudom miért... De most ezt nem részletezem írásaiból kiderül.
Szép napot mindenkinek! 🌷☀️😍

2018. április 11., szerda

Újdonság 🌻

Rendesen be vagyok rezelve... Tegnap közölte főnöknőm, hogy most már majd (ha a szervert rám tudják csatlakoztatni😉) olyan önálló  feladatot kapok, ami azért kemény lesz, most nem részletezném de nagy odafigyelést igényel. De azt mondta, képes vagyok rá, mert tudja... Hát majd meglátjuk. Eddig is csináltam, de inkább együtt csináltuk ezt a folyamatot... Izgi lesz... :)
Amúgy kicsit ideges, vagyis egyre idegesebb vagyok Zsolti útja miatt... :( még sose ment ilyen messzire nélkülem.
Itthon minden oké, fiúk most épp megint jó jegyeket hoznak, múlt héten volt Bence Nevtanba, még nem kaptam hivatalos papírt, de úgy mesélték felmentették őt matekból, már gondolva az érettségire... Remélem, igy szárnyra kap...

2018. április 10., kedd

Szép

Imádom az ilyen reggeleket... Magamtól kelek, nyugi van, szürcsölöm a tejes kávét, majszolom mellette a meggyes mákos sütit ami vasárnapról maradt... (mert nem csokis volt, akkor már nem lenne)
Nem kell ma úszásra rohanni, mert nincs, nem kell be mennem egy oktatásra mert majd ők ott vannak és elmesélik mi volt... Nem jó ez így? :)

Mellette azért van szorongásom, de próbálom elhesegetni. Zsolti utazik el messzire a hétvégén, három napra...
Másik a kert, apósom nem nagyon tudja csinálni... De akkor sem adják nekünk azt a kis kertrészt. Nehogymár.... Kitúrjuk őket, ők igy értelmezik. Milyen furcsa, ők akarták építsünk együtt házat, aztán meg úgy élünk sokszor mint a vadidegen szomszéd... :(
Persze ez is így lesz meg egy jó ideig... Kis kapu, nagy kapu, drót háló... Kis kerítés, nagy kerítés...
Persze az optimális ami ilyenkor szóba jöhetne, együtt csinálni. Na azt nem! Anyósom rohangál köztünk és apósom között, kéri a fiúkat ássák fel a kertet... Persze valószínű igy van. Inkább ott morog, hogy ő már a kertet sem tudja csinálni... De senki nem segít.

Na mindegy at élet ettől (is) szép!♥️🌷😊☀️

2018. április 9., hétfő

Ennyi :)

Ma reggel biztos mindenki,  aki szavazni volt, érez valamit. Úgy látszik elég volt a népnek az apró pénz, a nagy ígéretek, migráns, soros....és, mint látjuk magyar ember nem szereti a változást. Jogunk van szavazni, dönteni, sokan éltünk is ezzel a jogunkkal. Ez jó, azt meg elfogadjuk megyünk tovább ezen az úton. Aki meg nem, az máshol mashogy dönt. :)

Szuper volt a tegnapi nap, annyi mindent csináltam... Felsorolni is hosszú lenne. :) 🌷
Remélem nektek is! ♥️

2018. április 7., szombat

Jó hosszú nap volt ma...

Ma reggel 7 óra után elmentünk itthonról Mesivel és este fél nyolcra értem haza. :)
Hát na jó, voltunk háromig suliba, majd el mentünk turizni olyan jó felsőket vettem, Csengének is egy pár jó cuccot, tavaszi kabátot pl.
Suli is jó volt, most sokkal jobb mint eddig, egy nagyon jó tanárunk volt ma, eddigi tanárunkat nem minősítem, de nekem nagyon unszimpatikus, pedig kevés az ilyen ember.
Egy nap szabi lesz, olyan sok mindent kéne megcsinálom, téli kabátokat elrakni, sütni, főzni, pihenni, vettem virágokat, el ültetni. Egy nap erre kevés lesz.. De majd jutunk valameddig..

2018. április 5., csütörtök

🌷

Olyan kis árva a blogom mostanában. 😞
Nincs időm, vagy éppen kedvem írni.
Már azon is gondolkodtam bezárom a blogot, aki akar megtalál, érdeklődik majd...
Nem tudom... Sajnálom!😖