2017. szeptember 28., csütörtök

Egyre nagyobb...

Lassan egy hónap telt el, mióta iskolába jár Csenge, és ebből egy hetet itthon volt betegen. De nagyon sokat változott. Ennyi idő alatt lett ovisból, iskolás. Tegnap este már összeolvasott. Hihetetlen a változás a személyiségében is. Azt hittem nyűgösebb, hisztisebb lesz majd, nem kergetek illúziókat, lesz majd ilyen is. De mosolyogva megy már be, mosolyogva jövünk haza, olyan nagylányos mozdulatai lettek, mosolya, nőtt is sokat. Iskolás lett...furcsa, de közben olyan jó is.

Amúgy kezd letisztulni minden bennem a munkával kapcsolatban, nem tervezek előre, csak a napot. Megpróbálok nem aggódni, örülni az apróságoknak. Ma pl annak, hogy itthon vagyok. Bár az állatorvorvost el kellene intéznem, mert az utolsó kiscicát ma viszik (brühühü..olyan kis aranyosak) meg kell műteni az anyuka cicát ne legyenek még kiscicák.
Valamint sütni kellene, holnap mennek Skanzenbe Csengéék, és már régen sütöttem kakaós csigát..-)
Főzök is lecsós szeletet, kenyeret is sütök, és takarítok is, és próbálom kiszellőztetni a lakást is és a fejemet is.:-)

3 megjegyzés:

  1. Nem fogsz ma sem unatkozni....Sok erőt és örömet!

    VálaszTörlés
  2. Én ezt csak az idén tapsztaltam meg Flóránál, elsősként még nem láttam ilyen nagynak és "nagyosnak", de mostanra ő is valahogy hatalmas iskolás lett:)

    VálaszTörlés
  3. Anikó, milyen módszer szerint tanulnak olvasni, hogy már összeolvas?

    VálaszTörlés