2014. június 30., hétfő

Mekkora?:-O

Most, hogy nézzük a VB-t, és jól megnéztem a térképen mi merre van pl. Brazíliában, döbbentem rá, milyen kis országban élek. Szeretek itt élni. De azért bevallom a déli temperamentumot, meg tudnám szokni. Talán a klímát is. A fociban is inkább az olyan meccset szeretem, vagyis szerettem, ahol a déli temperamentum szerepelt. Már a himnusznál látom az összetartást, hát még mikor továbbjut a csapat. És a szurkolók...
És megdöbbentett, mekkora Brazília. Tudtam én, de most jobban megnéztem. Nekem, akinek a 300km kihívás, ott meg az 1000km, nem távolság. Persze repülővel. Én mindig mondom, nem repülnék...eddig még nem repültem sehova. Most repülnék e? Ha lenne lehetőségem, igen. Persze a lehetőség szele, nem fenyeget, elvi síkon, meg mondhatom nem???:-D
Jó kis gondolatok, aki egyszer megy egy évben hosszabb útra, mikor nyaral, akkor is összvissz, 300km, oda vissza...és akkor már világot láttunk. De a világ milyen nagy....:-O Azért ebbe, jó belegondolni. Főleg, mikor eszembe jut, honnan olvasnak engem?:-)
(kép:net)

2014. június 28., szombat

?

Sokat gondoltam az éjjel Rátok, Kedves kamasz gyerek szülei..Nem, nem, a visszabeszélősmajdmegmondomén féle kamasz, hanem, aki elindulnakbeleazéjszakába féle fajtából valók éppen. Miközben forgolódtam ide, oda, egyik oldalról a másikra, majd vissza, iszom, majd vissza, forgolódom megint...telnek a percek az órák...és én alig várom, hogy meghalljam a kilincs jellegzetes hangját, mikor meghallom, pirkad. Közben a Királylány is fent van órák óta, reggel állította, csiga volt az ágyában, félt...

Mikor lehet ezt megszokni, meddig lesz a ébren forgolódás?????

2014. június 26., csütörtök

És igen, igen...:-)

És igen! És olyan volt a nap, amilyet szerettem volna..:-)
Volt lángos sütés, játszóterezés, jégkásázás, napsütés, foci, biciklizés, egy jó kávé, meg sok apróság...
Sok ilyen napot, vagy hasonlót szeretnék!!!!

2014. június 25., szerda

Rájöttem...

Szóval arra jöttem rá magamtól (jó lett volna valakivel kibeszélni), hogy nem mehet ez így tovább.
Lépnem kell egy lépcsőfokot. Csengének az energiáját le kell kötnöm. Ma döbbentem erre igazán rá. Körbe körbe járkált a szobában, és mindenkit kikészített a folyamatos nyávogásával. Annyira nem találja fel magát egyedül. Vagy csak akkor, ha ketten vagyunk itthon. Na ez most nincs, jelenleg mind a hatan itthon vagyunk. Kéne neki, vagy egy majdnem egykorú tesó, ami nincs, vagy egy kis barát..vagy ha közelebb laknának Katáék, az uncsitesó. Este akkora hisztit levágott, hogy hisztizve fürdött, csak a mesénél nyugodott meg. Én sem vagyok mostanában a türelem szobra.(amúgy sem vagyok nagyon az)

Holnap IGENIS másképp lesz, nem fog érdekelni a jövő...a múlt. IGENIS a MÁNAK fogok élni.

Hiszen ma is volt jó hír. Dáviddal is menni kellett Nevtanba. Tanulási nehézsége volt. Igen VOLT. Mert a felnőtt intelligencia szintje, majdnem felső határon van, és van, amiben jóval több. Nem találtak nála semmit már. Az látszik, hogy nem szeret olvasni, szöveg értésben kicsit lassúbb. De vele többet nem kell mennünk. És ez jó hír!:-)

Finom biggyesztés is volt, bab gulyás, és kevert kuglóf. :-)

Szóval holnap, a mának élek majd...;-)))

2014. június 24., kedd

nem értem...

Hiányzik, az ilyenkor mindig érződött felszabadult pihenés. Mert érezni a feszült figyelés, várakozás, tehetetlenség hátszelét. Pedig megérdemelné a pihenést, nagyon is....
Fene egye meg..olyan, mintha a pilótának azt mondanák, 25 éves repülés után, holnaptól nem szállhatsz fel....és akkor??????

2014. június 23., hétfő

ezekről...

Amiről lehetne írni, és úúúgy kijönne már belőlem, nem írhatok. Nem azért, mert nem érint a dolog, de nem csak engem érint, így nem írok ide semmit róla, most legalábbis nem.
Azt hittem jön a nyár, majd kisöpri a elmúlt tanévet, nem...feldolgozási folyamatban van, most nem jó.:-(
Másik dolog...na az még lesz egy nehéz feladat...

Tegnap este 9 órási meccs első félideje után, elmentem aludni. Nem tudtam elaludni, rajtam kívülálló okok miatt..lejöttem, felmentem, lejöttem, felmentem, közben csendesen dühöngtem..Várták a fiúk az éjféli meccset, hirtelen felindulásból, én is nézni kezdtem. Közben dühöngtem...majd, egyik fiú aludni ment...Bence itt maradt, jött a második félidő. Füstölgő agyam...a meccs hatására kitisztult. És gondoltam, elég izgalmam volt már eddig, utolsó percben le akartam lépni aludni, milyen jól tettem, hogy nem tettem.:-) Kis gőgös focistánk, vagyis portugál focistánk, olyan passzt adott, és utána olyan szép gól lett az utolsó perben, kár, hogy amúgy mindig lelkes focisták, most nagyon csalódott arcot vágtak.  Na mindegy, mosolyogva mentem aludni..vagyis forgolódni, mert Zsolti ment ma pecázni, fél négykor, én még nem aludtam....
Most meg, zajlik már az élet!:-)
Na ezekről írattam...

2014. június 20., péntek

Közepes!

Ma jó hűvös van, így nekiállok ablakot pucolni. Függönyt is mosok, de azt csak félig meddig tudok, mert a fönti karnisokhoz nem merek hozzá érni, majd lehet, jövőhéten, mikor Zsolti itthon lesz. És lehet kimosom az agyam, a konyha csetreszei lemosásával is. Főznöm nem kell...Csak délután menni megint a Nevtanba, Bencével.

Őszinte leszek, kicsit ilyenkor mikor megkapjuk a bizit, én magamra veszem, és keresem a hibát, miért nem lett jobb, lehetett e volna jobb? Sok sok, kitűnő bizonyítván, nálunk meg....jó, igazából tisztába vagyok a teljesítő képességükkel. Talán igen, ez jellemez engem igazán. Közepes!
Az életben is. Közepes. Persze ez rajtam is múlik, képezhetném magam, járathatnám jobban az agyam..meg a testem, lehetnék jó példa is..
És mindig a libikóka, kevéshez, sok....sokhoz, kevés..Mindenben, így van. 
Életben is azt látom, vagy sok...tanul, pörög, sportol..
Vagy kevés...(ezt most bántás miatt nem írom le) Én meg középen....sok, kevés...KÖZEPES!

Mire megszedtem ezt a csokrot kisimultak az idegeim.(Meg akkor is, mikor az elszívót sikáltam, és rájöttem, üveg van a zsír alatt:-)

2014. június 19., csütörtök

Azért ez jó!

Ma évzáró a fiúknak. Mesinek holnap. És hogy az éves rosszat felülírjam, Mesi is javított az év végére. Jobb lett, mint félévkor. És ez jó, bár ez az utolsópillanatbankapkodóskészülés, nem én vagyok. De nem baj, ezzel neki kell majd birkózni az életben. :-) Lényeg, hogy mindenből átment, ha rezgett is a léc, fizikából. Ennek örülök, de még bennem van az év végi feszült hajrá.
Nem baj, lassan kialakul a nyár, augusztus közepéig látunk előre. Addig beütemeztük a nyarat.
Ma olyan nyugis takarítós, mosós, főzős nap lesz, és kaptam kb két kiló meggyet, én most azt is üvegbe rakom kompótnak. Télen minden üveg kincset ér majd.
 Mai biggyesztés: paradicsomos káposzta, fasírttal.

Legyen szép napotok!(kép:net)


2014. június 18., szerda

Alakul...

Alakulnak a napok, már sokkal jobb...Este is. Nem tudom, hol rontottam el a Királylányt, ha egyáltalán elrontottam...Nagyon anyás.(nagyonnagyon) Bár mióta itthon vannak a srácok kevesebb a nyűg rajtam. Esti lefektetés utóbbi időben rém álom volt. Fürdéstől, alvásig két óra volt, de közben állandóan, kérni, rimánkodni aludjon már. Ez azért is felettébb fárasztó, mert reggel fél héttől, este nyolcig folyamatos pörgés van, aludni két éves korától nem alszik délután. Sosem volt jó alvó, elvárható lenne, hogy este nyolckor, már csönd legyen, és pihenjen. Próbáltam, korábbra hozni, későbbre. Nem sok sikerrel. Volt nagy sírás, nekem hangos (nagyonhangos) fenyegetés...ja, azt nem írtam le, hogy úgy alszik el, hogy én fekszem az ágyamba, alvást imitálva, és ő, hosszasan néz, majd elalszik. Én meg közben, mennék már, végre kicsit magammal törődni. Utóbbi időben, nagyon feszült voltam miatta, és itt a bibi, feszült...Most pár napja, nyugodtabban próbálom viselni, a "nemmegyekaludni" jelenetet, hamarabb alvás a jutalom érte.:-) Csak legyen mindig türelmem.

Magam részéről is sok megoldani való feladat. Jobban kell figyelnem mindenre. Egy hónap múlva megyünk nyaralni is. Idén más lesz...nem baj, pár napra kimozdulnunk, abban az időszakban úgyis nagy változások miatt, biztos feszültek leszünk. Most úgy fogunk menni nyaralni, mint sok, sok család...de, megyünk!

Mai biggyesztés: karfiol leves, túrós, meggyes rétes.
Tegnap idei első lecsót főztem, finom lett!:-)

2014. június 16., hétfő

Tényleg?

Ülök a nappaliban, egyedül. (már ez is nagy szó) Meccset nézek, még le is köt, pedig állítólag nulla esélyes csapatok. Végiggondolom a napot. Juj, ha ilyen lesz a két és fél hónap, akkor...kész, diliház.
Mert nem akarnak reggelizni, és a törpicsek inkább vetkőzik mint öltözik, és délelőtt csak ténfergek, szokásost csinálom, mégis olyan haszontalannak érzem magam. Pedig rittyentek a maradékból rizses húst, és még van húsleves is. Jön az ebéd, száj húzás, ..maradék?..., igen kisfiam maradék, probléma???? Nem is eszik szinte semmit. Gőzöl az agyam...
Körbenézek, pakolok, látok kuplerájt, de hagy ne menjek már én pakolni a kamasz szobákba. Majd bögrés süti gyártás, önkényesen, amit  a végén, kukába dobunk, mert nem ette meg, és én igen zsörtölődtem, azért az nem úgy megy, hogy drága csokik, kakaó por, stb...fene egye meg, de igen, ezt kell mondanom, berágok, ha kaját dobunk ki.

Igen vannak napok, mikor azt érzem, engem mindenki szeret, ma lehet, hogy pár gyerekem úgy feküdt le, rossz napja volt anyának, mindenen morgott....de miért is???
Belenéztem volna ma minden szerettem utolsó gondolatába, álommanó előtt....

Nem baj, este arra való, hogy azon biztassuk magunkat, holnap új nap lesz, és sokkal jobb!:-) (MEGFOGADOM)

lassan, lassan..

Megkezdődött ma a vakáció. Jó, de bele kell rázódnunk. Amúgy is változások lesznek lassan, lassan...

Örülök minden apróságnak most. A virágzó dupla rózsaszín leandernek, a levendula csodálatos virágzásának, amit még nem szedek le, mert hagyom még a méhecskéket dolgozni.:-)
A napsütésnek, a kék égnek, bár nagyon száraz felénk minden. Ég ki a fű, a paradicsom is kókadozik, az uborka sem nagyon virágzik. A virágok meg olyan szomjasak, kétszer locsolom naponta.

Eszembe jutott mennyi furcsa dolog történik velem....Lehet leírom majd, először viccesnek tűnt....

2014. június 15., vasárnap

Majd valahogy...

Nem tudom miért, de olyan fél éve kifordult nálam az élet, a sarkaiból. Nyafogtam itt is sokat, harcoltam magamban többet, kifelé is, már azon kapom magam, mindenen zsörtölődök.
Persze van oka, több is...nem is jók, de rajtam kívülálló dolgok. Vagy mégsem, benne vagyok nyakig, néha mélyebben a fejem búbjáig, talán mélyebben egyszer voltam, de akkor lökött az élet, a szeretet, rajtam.
Kiestem a komfort zónámból, és mindig mikor kicsit jobb volt, valami vagy valaki, mindig visszahúzott. Családunkban nagy változások voltak, persze ez az élet, a változás. Csak olyankor rossz változtatni, ha nem akarok. Ha nem készültem fel rá. Fel lehet erre készülni? Most nem egy konkrét dologról van szó, sok dologról.

Persze tisztában vagyok azzal, az élet nem "habos torta", eddig sem volt mindig az.

Nincs nagy baj. Olyan baj, nincs, amit nem lehet megoldani, idővel. Lehet jobb lesz, lehet nem...de pozitív hozzáállás kell, mert volt, van, lesz, akinek sokkal, de sokkal nehezebb. Akinek könnyebb, annak bármikor lehet nehezebb...

Egészségesek vagyunk, együtt vagyunk! Ez mindent feledtet nálam. Szeretem mindegyikőjüket!!

Nagyon jó volt a szülinapozás tegnap, 14 éves lett a nagyfiam. Nagy volt az öröm, jól sikerült minden!:-) Hamburgert és gyrost csináltunk. Csokitorta volt. Finom....

2014. június 13., péntek

:-(

Készültem rá, mégis potyognak a könnyeim! Tudom eddig meg voltunk kímélve ettől, kegyes volt az élet.:-( És én sírok itt, én????? Mikor nem is nekem mondták, hogy vége......

2014. június 12., csütörtök

olé...

És ma kezdődik a foci vb.:-)
Még engem is magával ragad...győzzem majd tökmaggal a családot!:-D
oléoléolééééééé

nyár...

Megértett az idei első kovászos uborka, anyósom receptjét csináltam, kicsit édes lett, de nagyon finom. Lehűlt, isteni a mai krumplis tésztához.

Már nagyon a végét járjuk a sulinak. Konkrétan Bence nem akart iskolába menni...:-)
Holnap ballagás, gondolom jövőhéten évzáró.
Tegnap hazajöttek a fiúk az osztály kirándulásról, nagyon fáradtan.:-D De tele élménnyel, jól érezték magukat!

Kicsit félek a nyártól. Három kamasz, és egy dac korszakossal...sok, sok türelem kell majd, meg empátia. Régen, hogy vártam ezt a pillanatot, most is, de nem annyira mint régen.
Elfoglalják e magukat majd? Csak ne marják egymást...
Majd alakul valahogy. A végén, lehet jó lesz.:-)


És készülünk...még csak lélekben, a 14.-én 14 éves fiúnkhoz!;-)

2014. június 11., szerda

Várok!

Meleg van, minden ablak zárva, besötétítve, én meg megyek cseresznyét elrakni. Nem sokat, mert csak én eszem a kompótot.

Semmi magvas gondolatom nincs mostanában.:-( Pedig úgy írnék valami jót!
Várok............

2014. június 10., kedd

Jó is ez...

Elmentek a fiúk osztály kirándulásra két napra. Várom Bence hívását.....nyolcadik telefont, kapom magán, és idegen számról. Máskor egyet kapok egy héten. Szerintetek?????:-)))


Különben nyaldosta a hullám a lábam a hétvégén, a Duna vize.:-)

2014. június 6., péntek

Pihenjetek sokat!

Kösz nyár, kösz fejfájás...

Ezen túl, nagyon szép hétvégét nektek!:-)

(kép:net)

2014. június 5., csütörtök

HATÁROZAT


Értesítem Önöket, hogy gyermekük B. Csenge az Izbégi Tagóvodába  2014. 09 01-tól felvételt nyert.
...

Na, vegyes gyomor remegés....izgalom, várakozás. De jó, nagyon jó!:-)


Kriszti, Neked meg külön köszönöm a képeslapot, "csak úgy"!:-)))
Szép nap(eddig)...salalalalaaaaaaaaa

Igen, igen...

Arra is emlékszem, (ha már tegnap emlékezős korszak volt) hogy anyukám ebben a korban, mint most én vagyok, hagyta a haját őszen. Többet nem festette be feketére, szép fehér haj volt, mint nekem most. Ennek egy hátrány a volt, öcsémet az oviba mindig cikizték, hogy a nagymamája jön érte.
Lassan én is így vagyok. Három hetente festem a hajam, de az utolsó héten már cikiznek, milyen ősz vagyok. És én is utálom nézni. Elgondolkozok, le kellene mondani a hajfestésről, és én is úgy járnék, mint szegény édesanyám, megyek Csengéért majd az oviba, és lenagymamáznak.:-)
 Aztán mégis veszek hajfestéket, most olyan nagyon világos vörös lett, amúgy sem olyan soha a hajam mint a dobozon, ősz hajat másképp fog be a festék, így a ma divatos, színváltós hajam van.:-) Hol világosabb, hol sötétebb, hol ősz...

Mai biggyesztés: gulyásleves és kapros túrós lepény.

2014. június 4., szerda

gondolatok...

Emlékszel mit álmodtunk akkor ott a tégla rakáson? Lógatva a lábunkat, bele a csendbe, a nyárba?
Hogy mi leszünk a fiúk álma. Mert szerelmesek voltunk..emlékszel?:-)


Vagy nézni a Nagyi kezét, mindig valamit csinált, ha csak ült a kanapén, akkor is. Érdekes ujja volt, ettől különleges nekem, megsérült régen, a varrógép becsípte. Sérve is volt, sosem mondta mitől, pedig nagy munka miatt. Sosem panaszkodott, ha tette akkor is olyan kis finoman, csendesen. Hallom a hangját, látom is őt. Ott a hokedlin, a konyhában ülök, a tűzhely mellett, épp főz, közben mond, mindenfélét mond...ott a hatodikon, ahol féltem, mindig féltem a magasságtól. Minden ablakból félelmetes volt kinézni...és előtte hol laktak, mit csináltak?

Vagy mikor befordulunk az utcába, a Mamához, aki már jön ki, szeretettel jött, aki dorgálja lányát, de a szeretet, mindig ott van, mennyi mindent átélt, múltkor a strandon, hallottam a hangját. (egy másik néni beszélt, de ugyanúgy) Félelmetes volt!

És mond anyuci, hogy raktad el a cseresznyét? Mert én csak arra emlékszem, hogy a tejes ládákban mostuk, és utáltam...

Na ja...

Lassan olyan leszek, mint a Híradó. Nem nézem, nálunk akkor, fürdetés van, meg egyebek. De valahogy minden egyes híradót, ha valaha hallok, akkor az állatkerti hangyabébi születéséről hallok. Amúgy örülök neki, TÉNYLEG!
És, hogy miért leszek én is hasonló? Mert cenzúrázom az írásaimat. Különben, lenne mindig nyiff, meg nyaff. Aztán máskor meg öröm, meg minden..(több lenne a nyaff)
Megértek mindent és mindenkit!

Ma már örömködtem az apró zöld paradicsomnak, Csenge mosolyának. A napsütésnek, a lágy szellőnek, és próbálom túltenni magam, azt mondták nekem, " le vagyok szarva" , mert csak dühébe, meg mitudomén...megértő vagyok. Mosolygós, meg kedves, csak belül könnyezek, ahol senki sem látja.

Délután utálatos helyre megyünk Bencével, NEVTAN-ba. Szokásos lesz, de nem szeretem. Csak a papír kell...segíteni nem tudnak, már az iskolában sincs, aki fejlesszen, nincs hozzá ember.:-(

Biggyesztés, paradicsomos krumpli.

Na, megyek, hátha születtek hangyabébik....:-)

2014. június 3., kedd

Olyan mint az időjárás...


Kedd van, és sötét, esőre áll itt!:-( Fázik a lábam, tegnap szoknyát húztam, majd zoknit is...viccesen néztem ki, majd kicseréltem a szoknyát nadrágra, és akkor jobb volt.
Nézem az előrejelzést, vasárnapra kánikula?????? Úgy legyen!

Történések is olyanok mostanában itt, mint az időjárás. De erről nem írok itt. Csak annyit, néha rosszabb, ha nem tudok segíteni, csak kívülről nézem, hogy azokkal történik valami, akik annyira közel állnak hozzám.

Ma megyünk vásárolni,majd főzünk Csengével.
Biggyesztés: rakott zöldbab.:-)
Vasárnapi képek!:-)











2014. június 1., vasárnap

Jó bizony..:-))))

Hát, igenis van boldogság ezerrel, meg minden velejáró, nevetés, kacagás, meg a hozzátartozó pillangó érzés! Mi hatan, együtt, közösen...MERT LEHET ÍGY IS!
JÓ NEKEM!!!!!!:-)