2017. szeptember 25., hétfő

Őszintén, nehéz...

Aki mostanában keresett, vagy keres, vagy a környezetében éppen keres munkát, nagyon nehéz.
És ezzel még nem is mondtam túlzó kifejezést. Pedig baromi nehéz.
És itt szerintem iskolai végzettségtől független a dolog.
Amit észre vettem, férfi szakmunkást nagyon keresnek, tudjuk nem véletlen.
Szerintem az alsó rétegben (nem degradálóan említem), nagy a folyamatos csere, ott is nagy a pörgés.
Nagy igény van a nyelvre, angol, német, francia...
Én még nem panaszkodom, mert itt Budapest vonzás körzetében rengeteg munka van hirdetve, de nem egyszerű így sem, mert azért aki itt él, tudja a bejutás, és a haza út napi 3 óra is lehet, kb. a húsz kilométer, és kocsival sem egyszerűbb a bejutás, és a hazamenetel.
Amit elvárnak a szakmai tapasztalat. És a hosszú önéletrajz.
Amit nem nagyon szeretnek, válaszolni a beérkezett jelentkezésre. Persze amíg nem válaszolnak, van remény. Remény meg életet menthet sokszor. De a tovább lépést nem segíti.
Ha olyan ki naiv, jól megrágom, alkalmas lennék e erre a feladatra, emberke keres állást mint én, sokat válogatok, és napi egy, max kettő állásra jelentkezem.
Ugye az én esetemben annyira összetett minden. Mondjuk szerintem minden esetben.
Szerettem volna bizonyos fokig emberekkel foglalkozni, igen gyerekekkel is.
Szerettem volna a közelben munkát, ne kelljen csomó időt utazással tölteni.
Szerettem volna adminisztratív munkát, nem azért mert leesik a gyűrű az ujjamról, hanem azért mert a nap minden pillanatában ezt csinálom itthon, mármint a takarítást, stb.... Jó lenne kipróbálnom magam máshol is.
Szerettem volna olyan helyre menni dolgozni, ahol alapvetően jókedv van,  családias...olyan nekem való, gondolom értitek.
És akkor egy hete rátaláltam erre a munkára, hihetetlen, de interneten keresztül. Ami azért valljuk be elég csoda számba megy. Mert ugye azt is mindenki látja, ha nem vagy valakinek a valakije...szinte a lehetetlen kategória.
Szombaton találtam ezt a munkát, elküldtem az önéletrajzomat, és hétfőn hívtak, szerdán már állás interjún voltam. Majd ugye azt ígérték, héten még hívnak. Nem hívtak.
Mire gondolsz ilyenkor? Ennyi, nem kellesz, na jó biztos  pénteken elfelejtették, majd hétfőn...de egész hétvégén benned a kisördög, nem jött mégsem össze, az álom meló...mégsem kellesz. Persze biztatnak, hívjam fel őket, hétfő délelőtt, de úgy van ilyenkor az ember, és ha tolakodásnak veszik? Mindegy, eldöntöttem, délután, lesz ami lesz hívom őket, minden telefon csörgésre össze rezzensz, és mikor meglátod a család tagod nevét rajta a kijelzőn, kicsit mérges is vagy. :-) Persze állandóan keresed a többi munkát, és mindig összeszorul a szíved, mert az a munka neked való,semmi más...Majd, kis idő múlva, ott a szám, a telefon kijelzőjén...összeszorul a torkod, nyugtatod magad, semmi pánik akkor sem, ha azt mondják, sajnos...

Végül is, szerdán fél tizenegyre megyek próba napra, és beszélni az orvos igazgatónővel.
Örülök, hálás vagyok, ha sikerül  bizony el fogok egy könycseppet morzsolni...
És ilyenkor olyan nehezen megy az idő, lelked dúl..
Mindezt azért írtam ilyen részletesen le, ha esetleg a környezetedben van hasonló aki munkát keres, legyetek vele türelmesek, biztassátok, szeressétek nagyon, nagyon sokat számít ez, ilyenkor főleg! :-)

2017. szeptember 21., csütörtök

Most éppen...

Jaj, vissza olvasva mennyi hiba van az írásomba, vessző, pont..stb.:-( Mert telefonról pötyögök általában. :-( Erre figyelnem kellene.
Most gépről írok, mert kicsit tanulom az Excel-t, a Word használatát, levelezést.

De fázom, ti is így vagytok vele? Ahogy néztem, nem is lesz olyan finom meleg már a közeljövőben? Hol marad a vénasszonyok nyara? Forróságból a télbe cseppentünk, tegnap este már csináltunk egy próba fűtést. :-( Sajnálom a kis iskolás gyerekeket, bent a terembe egész nap.
Apropó, ma lelkesen ment be Csenge a suliba, olyan jó volt látni őt mosolyogva lépdelni, mennyivel jobb ez így. Mire dolgozni megyek megérik a sulira is.:-) Ami furcsa, hogy keltenem kell. Sosem kellett a nagyokat keltenem. Hamar aludtak este, és korán keltek. Még kamaszkorukban is megy a kelés reggel. Ezzel nincs gond. Csengét meg úgy kell noszogatni..és kapkodunk a végére:-) Ma ahogy tuszkoltam reggel a saját kabátomat Csengére, de valahogy az istennek sem akarta felvenni, jót nevettünk rajta..:-) És mindig arra gondolok, mikor három kicsi gyerekkel csináltuk ezt egyszerre végig. Minden elismerésem a hős anyáknak reggel, na meg az apáknak, ha ők csinálják. :-)

Néha úgy repked a lelkem, néha még meg vagyok ijedve, úgy szeretném az állást, közben meg úgy félek nem kapom meg. Nem attól félek, hogy nem tudom fogadni a beérkező családokat, vagy a hely kezelésétől, megtanulom, csak a számítógépes feladatoktól félek. De mindenki nyugtat, majd ha használom bele fogok jönni, és menni fog rutinból, tudom, vagyis gondolom. Na meg én is ember vagyok, csak tudjátok mindig a maximumra törekszem. Meg félek, hogy a második fordulón, vagy a próba napon nem felelek meg. Jó...tudom azt is, kár agyalni rajta, hiszen inkább örülni kellene, hogy vissza hívtak, nem azt mondták, köszönjük szépen, majd értesítjük.
Na csak pozitívan, mér látom magam előtt, ahogy beérkezek az ajtón, és elfoglalom a helyem, a meleg barátságos kis szobában.:-)

2017. szeptember 20., szerda

Itt vagyok... :)

Írok, írok... :)
Mielőtt elindultam ma, el olvastam minden egyes hozzászólásotokat és erőt merítettem belőle. Köszönöm....
De tudom, nem erre vagytok kíváncsiak. :)
Szóval reggel rendesen izgultam... Aztán csináltam ezt azt láttam remeg a kezem, izgultam. Hamar ott lehet az ember ha tud haladni, negyed óra itthonról. És akkor már 20 perccel hamarabb ott voltam. :) de nem mentem be, csak 10 perccel előbb. ;) ajtó előtt, a kocsiba is végig mantráztam, hogy ne felejtsek el mosolyogni majd. Kinyitom az ajtót és erre soha többet nem kellett figyelmeztetni magam. Mert olyan édes babák voltak ott és kisgyerekek szüleivel, öröm volt rájuk nézni, maga az épület belül is mint egy meleg családi fészek.
Na akkor talán itt az idő elárulnom ez egy korai fejlesztő központ. Ahova a recepcióra, adminisztratív feladatok, épületben eligazodást segítőt, időpont egyeztetőt kerestek. :)
Klasszikus állásinterjú volt, mindent kérdeztek, mindent... (még jó, hogy tegnap átfutottam a kérdéseket) majd körbevezettek az épületen, és visszahívtak majd a főfő igazgatónő is legyen ott a második fordulóra, és egy próba napra.

Na most ez jó jel? Így érzem igen jó, héten még hívnak...
Na ennyi, kicsit örülök már. :) 

2017. szeptember 18., hétfő

Drukkoljatok... :)

Képzeljétek, hívtak nemrég egy olyan állás interjúra,  ami az álmaim lenne....
Először gondolkoztam babonából nem írom meg. De nem bírok magammal... :)
Kell a támogatásotok! :)
Szerdán, fél tizenegykor lesz. Nagyon izgulok, drukkoljatok légyszíves... 😍😍😍

2017. szeptember 17., vasárnap

Mert így könnyebb...

Addig jó, míg a negatív után, pozitív dolog jön. :)
Ahogy leirtam a negatív posztot, felmentem Mesihez beszélgetni. Zsolti éppen pecázott. Majd beszélgettünk, jellemzően a végén elbőgtem magam, de így oldódott a feszültség. Beszéltünk sok verzióról, majd hirtelen az volt az ötlete Mesinek menjek vele az Efebre azt  a szakot elvégezni amit ő szeretne, hogy pontjai legyenek jövőre az egyetemre. Pont ő is a pedagógia asszisztens és csaladsegitőt végezné el. Mivel ez pénzbe kerül eszembe sem jutott, de győzködött Mesi, nem olyan sok pénz, és segít. Persze ezt nem fogadom el, de tényleg nem sok pénz. 7 hónapos képzés, kéthetente szombaton van, májusban már vizsga. És akkor már jövőre lehetne elhelyezkedni. Jelentkeztem. És akkor elengedtem mindent, nem görcsölök azon, hogy itt a két éves suli ami hetente kétszer van. Át gondolva nem sok a hét hónapos képzés 140000 Ft-ért vizsgadijjal . Elengedtem a görcsös munka keresést, jön majd. Addig is van a takarítás. Mellette meg tudom az itthoni dolgokat rendezni..
Mert már  vasárnap reggel, egy hosszú listát kaptunk a tanár nénitől tenni valókról...
Tegnap voltunk almát szedni, és Zsoltival is jól megbeszéltünk mindent... :)
Szép az élet, kedvenc őszi képemet hoztam a netről..

2017. szeptember 16., szombat

Most olyan negatív vagyok...

Utálom ezt az érzést, mikor mindig csak kullogok mások után, és csak azt látom, ennek is sínen van az élete, ő is micsoda jó dolgot csinál, milyen öröme van a munkájába, milyen sikeres, de ha nem is van hova menni neki holnap dolgozni... Tanulni...
Én meg itt szenvedek, interneten munkát keresni szerintem reménytelen. Nem adom fel... De kerestetek munkát mostanában? Nagyon megterhelő, érzelmileg is. Közben itt a család, apró cseprő, néha egész nagy dologgal, és persze itt is mindenkinek hála... Minden rendben van, csak én vagyok most lógva a levegőben.
Közben azon akadtam most ki, egy ismerősöm kirakta, jelentkezett arra a képzésre amire akartam én is, de elengedtem, vagy mégsem?
Hogy tudnám összeegyeztetni a munka keresés, a sulit, a családot, és a munkát???
Hogyan????? :(

2017. szeptember 14., csütörtök

Zajlik

Tiszta ideg vagyok ma. Biztos a széltől... Vagy mittudomén... De nem csak én, hanem a gyógyuló félben lévő legkisebbünk is. Már kijelentette előbb, nem akar tanulni, vagyis már baromira unja a vonalhuzogatást ő már számokat AKAR írni. :)
Én meg bújom az állásokat, nagyon nehéz ez a bizonytalanság, Csenge csak azt látja rajtam, kezembe a telefon agyalok, rohanok elküldeni az önéletrajzom, amire általában nem válaszolnak. Már Budapesten is néztem állást adminisztrációs munkakörben... Nem sok esélyt látok... :(
Na majd csak lesz valami... Azért érdekes aki dolgozik neki is nyűg, de aki nem annak is nagyon.... 

2017. szeptember 13., szerda

az a bizonyos batyu...

Folyamatosan azon kapom magam, hogy az állásokat nézem, itt helyben Szentendrén. Nagyon nehéz találnom. Ami megfelel a végzettségemnek, nem igényel nyelv tudást, közelben van..stb...
Mert azért azt látom, a "majd megoldjuk" című családi szlogen,"majd megoldom" című maradt. Ami eddig is így volt, csak nem volt egy nagy nehéz batyu a hátamon, dolgozni kell menni, ha előrébb akarunk jutna, hogy én is érezzem, fontos vagyok. Mert most csak arra vagyok eddig jó, hogy legyen kaja, tiszta ruha, aránylag tiszta lakás...mert mindenki más fontos dolgot végez, tanul, dolgozik, csak én nem. És jaj, ha úgy járunk, elfogy az ebéd, és másnap rendelni kell a melóhelyre...persze, kedvesen elnézően mondják, nem baj, de baj, tudom!
Nem is igaz annyira, hogy nem dolgozom, mert a héten át kellett pakolásznom a takarításaimat jövőhétre Csenge miatt, semmi gond, de pénz sincs, egy fillér sem így. Jönnek új munkák, 2-3 óra...jó, jó de az nagyon kevés pénz. És BIZONYTALAN, oké, ma már mi a biztos? Mégis...na! Sulihoz semmi kedvem, és a fiúk megúszták a szülőit, mert az igaz, hogy Zsolti korábban kezd pár hete, 6-3-ig dolgozik, de valóságban, este fél nyolc is van, mikor hulla fáradtan hazajön, pedig megbeszéltük , hogy egyikünk, az egyik fiúnak a szülőiére megy, a másikunk, a másikéra, ehelyett én három orvosi rendelőbe ültem maratonit Csengével, Zsolti túlórázott. De tegnap el tudtam menni Csengéére, mi van itt...pénz..pénz..pénz..de nem mondok semmit, számítottam rá.:-(
Csenge kicsit jobban van, derekán már gyógyul a seb, combja viszont még csúnya. De jó a kedve, úgy látszik gyerekek jobban gyógyultak, pedig nagyon aggódott hétfőn a doktorbácsi, meg is ijedtem.

Na megyek tovább böngészni...közben, főzök, tanulunk, takarítok..Szóval nem dolgozom!:-)

2017. szeptember 11., hétfő

Hétvége, olyan öröm VOLT...

Szuper volt a hétvége, itt voltak Bettusék, olyan szép család, Bori tünemény, Vilmos egy pont édes huncut majd kétéves. Bettus olyan kiegyensúlyozott, boldog anyuka, hogy irigylésre méltó.
Mikor itt vannak mindig van valami nagy esemény. Mostantól nem is sejtettem semmit. Megkérték a lányunk kezét. :) Prágába voltak egy hosszú hétvégén Mesiék, szerelmével. :) és ott teljes titokban tartva szülők előtt, megkérte Mesi kezét. Szóval menyasszony lett az én nagylányom. :)
Közben jól éreztük magunkat Bettusékkal.:)
Erre hétvégén kiütéses lett Csenge dereka, lágyéki nyirok csomója begyulladt. ÖVSÖMÖRE van, egy hét suli után, ilyen nincs! :((((((

2017. szeptember 6., szerda

Rég nem látott....

Nem akartam úgy megint lelépni pár napot, hogy azt higgyétek baj van.
Nincs, sőt most jó lesz! :)
Mert ezer év után és még egy nappal többel :) rég nem látott barátaink jönnek. Bettusék jönnek, jó lesz látni Vilmost, Borcsit, Istvánt és Bettust. Örülök, hogy jó idő van, lesz hova mennünk, beszélgetni kicsit, ja nem,  sokat!!! :) félre teszem ebben a pár napban a nyűgömet és élvezem, hogy itt vannak. :)
Ölellek benneteket, majd jövök! :))))))